|
|
- A Petőfi Sándor utcához ér a távvezeték építése
- Kada Elekre emlékezik Kecskemét
- Tárogató-hangverseny Kada Elek emlékére
- Mától lehet beadni a LEADER Program pályázatait
- Kormányzati tájékoztató a 2014-2020-as fejlesztési tervekről
- VM: júniusban jelenik meg a harmadik tanyafejlesztési program
- Visszatértek otthonaikba a kitelepített hartaiak
- Álló teherkocsinak hajtott az ifjú motoros
- Múzeumok éjszakája ? lámpás tárlatvezetéssel
Ünnepi közgyűlésen köszöntötték a megye kitüntettjeit-galéria
Kecskemét
Pénteken tartotta ünnepi közgyűlését Bács-Kiskun Megye Önkormányzata, ahol ünnepélyes keretek között átadták az idei megyei kitüntető díjakat.
Kunszentmiklós: „Magyarnak lenni büszke gyönyörűség?" - képgaléria!
Kunszentmiklós

„Magyarnak lenni büszke gyönyörűség?" – kezdte ünnepi köszöntőjét Bődi Szabolcs polgármester a Kunszentmiklóson megrendezett augusztus 20-i műsor keretében. Magyarország, a magyarság, Hungária, a Kárpát-medence múltja legalább 1700 évre nyúlik vissza.
Játszótéravatás Lajosmizsén – képgaléria!
Lajosmizse

Az augusztus 20-i ünnepség megkezdése előtt Lajosmizsén a nemrégen elkészült 13 milló forintos támogatásból megszépült játszóteret avattak. A játszótér érdekessége, hogy az állaga megóvása érdekében állandó kamerás védelmet kapott.
Magyar-Madjar Kurultaj 2008 - Képgaléria I.
Kunszentmiklós

Kunszentmiklós határában, Bösztörpusztán megrendezésre kerülő II. Magyar-Magyar Találkozó gazdag programkínálatával találkozhatott a szombaton kilátogató több ezres nézősereg. A Kurultaj népi- vagy hagyományőrző viseletben öltözött résztvevőinek bemutatói és az általuk megvalósítandó történelmi életképek mellett számtalan kézműves, vásáros, gyermek foglalkoztató színesítette a napot.
Magyar-Madjar Kurultaj 2008 - Képgaléria II.
Kunszentmiklós

Kunszentmiklós határában, Bösztörpusztán megrendezésre kerülő II. Magyar-Magyar Találkozó gazdag programkínálatával találkozhatott a szombaton kilátogató több ezres nézősereg. A Kurultaj népi- vagy hagyományőrző viseletben öltözött résztvevőinek bemutatói és az általuk megvalósítandó történelmi életképek mellett számtalan kézműves, vásáros, gyermek foglalkoztató színesítette a napot.
XX Sobri Kupa Halfőző verseny + képgaléria!
Nagybaracska

Baraccha – mondhatjuk stílszerűen miután 1904-es „átkeresztelése?" előtt ez volt a neve a 17 ha-os ?"-Duna holtág melletti horgászparadicsomnak, aminek ma Nagybaracska a neve, ahol anno Sobri József nevével immár 20 éve egy halfőző verseny honosodott meg. Az idén a valóban komoly verseny első helyezettjének a vándorkupát, Király Sándor polgármester, a nagybaracskáról elszármazott, ma Baján élő Nagy Miklósnak adhatta át.
A kunszentmiklósi Kurultaj első - nyitó - napjának a képei
Kunszentmiklós

Egyes résztvevők szerint Kuszentmiklóson a föld kisugárzása, mások szerint a csillagállás okozza, azt az általánosan emelkedett hangulatot, ami az első magyar törzsi találkozót a Kurultaj-at övezi. A Nyitó napon érkezett Kazak vendégek a főtéri köszöntés, és az Iványosi Iván vezette Kiskun néptánc-csoport üdvrivalgást keltő előadásának a megtekintése után a Baján kagán sírhelyének ünnepélyes avatásán vettek részt. A délután már könnyed beszélgetéssel telt, hiszen a városházán birka és marhapörkölttel látták vendégül őket, majd Bösztörpusztán másfél-kétezer ember fogadta a delegációt.
Felállították Baján Kagán fejfáját Bösztörpusztán – képgaléria!
Kunszentmiklós

Az augusztus 07-én, csütörtökön kezdődő első magyarországi Magyar-Madjar Kurultaj alkalmából – az ünnepélyes tábornyitás előtt – kedden este felállították a Csongrádon készített fejfát a 70’-es években felfedezett Baján Kagán sírjához, a Kunszentmiklós melletti Bösztörpusztán. A négy napos törzsi találkozóra (Kurultaj) először érkeznek Kazakisztán területén szétszóródott madjar törzsbeliek – mondta el Bődi Szabolcs Kunszentmiklós polgármestere.
A XIII. Tőserdő Szépe - képgaléria!
Lakitelek

Tőserdőben immár 13. alkalommal választottak királynőt, a zsűri e címet a barbie baba szépségű, Nemes Viktóriának ítélte oda. Az este izgalmas történéseit Mérei Kata és R. Kárpáti Péter, a Barátok közt című sorozatból ismert színészpáros konferálta. Az eső ellenére is maradásra bírta a közönséget Csézy, aki a 2008-as Eurovíziós Dalfesztiválon képviselte hazánkat, valamint Fenyő Miklós és táncosai, és az éjszaka neves lemezlovasai.
Bajai varázslat - képgaléria!
Baja

Aki ott volt, tudja, akinek nem volt benne szerencséje, annak, pedig hiába is kántálnánk, hogy a 2008-as bajai halászléfőző fesztivál talán minden idők legkedvesebb rendezvényére sikerült – pedig így volt.
A Soltvadkerti Borfesztiválról - képgaléria!
Soltvadkert

Július első hétvégéjén rendezték a méltán híres soltvadkerti borfesztivált. Az ország minden szegletéből a vadkerti tó partjára sereglett borászok mutatták be legjobb termékeiket. A szombat délutáni fellépők között voltak mazsorett táncosok és balerinák is, de a modern tánc fiatal képviselői is bemutatkoztak a közönségnek.
Az erdélyi Hargita megye székelykaput ajándékozott Bács-Kiskun testvérmegyéjének - Képgaléria!
Kecskemét

Bunta Levente, a hétfőig hivatalban lévő Hargita megyei tanácselnök (hétfőtől Székelyudvarhely polgármestere), Bányai Gábor, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat elnöke, valamint dr. Svébis Mihály a megyei kórház igazgatója avatta föl azt a székelykaput ami 400 munkaórával készült, s megtalálható rajta az összes régi, míves székely motívum.
Az „Év Fagylaltja?" Verseny Soltvadkerten - képgaléria!
Soltvadkert

A hazai cukrászvilág szeme a soltvadkerti Korona Cukrászdára figyelt az idei évben, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének szervezésében immár tizenegyedik alkalommal került megrendezésre az „Év Fagylaltja?" verseny 2008. június 2-án. A verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése.
Három Város Borverseny 2008 - Kategória Győztesek
Kiskőrös

Kategória győztesek
Fehér: Font Pincészet - Ezerjó Selection 2006
Rozé: Erdős Borászat - Kékfrankos Rose 2007
Vörös: Frittmann Testvérek Kft - Cabernet Franc 2006
Három Város Gasztronómiai Verseny 2008 - képgaléria!
Kiskőrös

Az ételek kóstolási sorrendben:
1. Fiorino étterem Kiskőrös: Paradicsomos fokhagymás leves
2.BGB Soltvadkert: Részeges harcsa
3.BGB Soltvadkert: Szőlősgazda kedvence (csülökkel töltött kedvence)
4.Fiorino étterem Kiskőrös: Szűzérmék vincellér módra
5.Fürtös étterem Kecel: Bélszínérmék kertész módra
6.Thermál étterem Kiskőrös: Kiskőrösi töltött szarvas bélszín NYERTES
7.Anna vendéglő Soltvadkert: Szürkemarha hátszín csípősen kapros túrógombóccal
8.Vadkacsa vendéglő Kecel: Kenderföldi káposztás birka
9. Fiorino étterem Kiskőrös: Muskotályos rukkola sorbet
10. Fürtös étterem Kecel:Gyümölcsös rétes vaníliaöntettel
11.Vadkacsa vendéglő Kecel: Kapros-túrós lepény.
Látványos alkotások születtek a Munkácsy vetélkedő döntőjén - képgaléria!

A kecskeméti Munkácsy-kiállítás alkalmából meghirdetett vetélkedőre, amely Munkácsy Mihály életéhez és művészetéhez kapcsolódott, Bács-Kiskun megyéből összesen 12 középiskola 24 csapata jelentkezett, közülük jutott tovább az első 6 helyezett. A döntő feladatai igazán érdekesek és látványosak voltak, a legjobb megoldásokat a Katona József Gimnázium „Sven?" csapata produkálta.
VII. Országos Arany Sárfehér védett eredetű és hungarikum borok, pezsgők versenye - képgaléria!

2008. április 4-én került megrendezésre Izsákon a VII. Arany Sárfehér borverseny, melyre az idei évben már az egész országból érkeztek védett eredetű és hungarikum borok. A rendezvény fő szervezője a Helibor Szövetkezeti Pincészet volt, amely célul tűzte ki az Arany Sárfehér szőlőfajta népszerűsítését és komoly szerepet játszott az eredetvédelmi szabályozás elindításában is.
Pákh Imre és családja Kecskeméten – képgaléria!
Kecskemét

A Munkácsy – gyűjtemény tulajdonosa és családja tett látogatást március 25-én kedden délelőtt a kecskeméti Cifrapalotában még április 20-ig nyitva tartó Munkácsy kiállításon, ahol egyben a tárlat tizenötezredik látogatóját is köszöntötték. Nos, ha a Dallos Sándor írt Munkácsy életrajznak csak a fele igaz a mester szerelmi életét illetően, akkor értjük a „gyűjtő?" rajongását Munkácsy iránt…
Rendhagyó tárlatvezetés a Munkácsy-kiállítás megnyitója előtt egy nappal -képgaléria!
Kecskemét

A sajtó képviselőinek biztosított exkluzív, a rendező művészettörténész Gyarmati Gabriella által bemutatott Munkácsy-tárlat előtt Laczkó János művészettörténész-restaurátor megköszönte a fenntartó intézmény, a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat, illetve Kecskemét városának támogatását. Mint fogalmazott, ez lehet az első nagy lépés azon az úton, melynek eredményeként Kecskeméten és Bács-Kiskunban a magas kultúra elérhetővé válik minden megyei és környékbeli lakos számára.
Magyar Kultúra Napja Jánoshalmán - Képgaléria!
Jánoshalma

Emléktáblát avattak a 140 éve indult humor-, és karikatúralap legnagyobb hatású szerkesztőjének, a jánoshalmi születésű Ágai Adolf szülőházának falán, és a megye vezetése sokszínű kulturális programmal nyitotta meg a Magyar Kultúra napját a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat megyei megnyitóünnepségén, Jánoshalmán.
Keceli Flora Virágfesztivál és V. Országos Fazekas Kiállítás - képgaléria!
Kecel

A keceli Flóra virágfesztivál és képzőművészeti kiállítás az idén is a lenyűgöző küllemével, vonzó kiállításaival kedveskedett annak a több tízezer látogatónak, aki az idén is, mint már sok éve szinte „elzarándokolt?" az Alföld egyik legszebb városába november 30. és december 2. között. A szakiskolák virágkötészeti versenye mellett a látogatók betekinthettek az Alföld fazekas kultúrájába, miközben képzőművészeti; dísznövény és hagyományos kirakodóvásáron tekinthették meg a térség mestereinek a bemutatóit.
Felsőlajosi szezonzáró hétvége –képgaléria!
Lajosmizse

A Húskirály lovasudvar adott otthont a három napos Régiós Bajnokok Bajnoksága 2007 rendezvénynek 2007 október 12-13-14 –én Felsőlajoson. A hétvége Osztertág Márk és Dobrovitz József fölényes győzelmével zárult.
A hivatalos eredmények
Díjhajtás
Maraton
Akadályhajtás
Jókedv és vidámság Soltvadkerten - Képgaléria II.
Soltvadkert

Aki eddig nem tudta, az a Soltvadkerten két hétig tartó Szüreti Fesztiválra ellátogatva maga is tapasztalhatta, hogy mennyire vendégszerető, kedves, egymással jó viszonyban lévő ember él ebben a gyönyörű, folyamatosan szépülő és épülő alföldi városban. A záró napon került sor a fesztivál leglátványosabb eseményére, a szüreti felvonulásra. Fogatok, lovas kocsik, lovasok, csőszpárok, régi és új munkagépek alkották a menet, amelyet a város több kijelölt pontján több száz helyi lakos és vendégeik vártak.
Jókedv és vidámság Soltvadkerten - Képgaléria I.
Soltvadkert

Aki eddig nem tudta, az a Soltvadkerten két hétig tartó Szüreti Fesztiválra ellátogatva maga is tapasztalhatta, hogy mennyire vendégszerető, kedves, egymással jó viszonyban lévő ember él ebben a gyönyörű, folyamatosan szépülő és épülő alföldi városban. A záró napon került sor a fesztivál leglátványosabb eseményére, a szüreti felvonulásra. Fogatok, lovas kocsik, lovasok, csőszpárok, régi és új munkagépek alkották a menet, amelyet a város több kijelölt pontján több száz helyi lakos és vendégeik vártak.
„Nyitott Pince?" program a Frittmann Testvérek borászatánál - Képgaléria!
Soltvadkert

Mint az ország egyik legjobb borászától, Frittmann Jánostól megtudtuk, várakozáson felüli mennyiségű érdeklődő érkezett az ország egész területéről a Frittmann Testvérek borászatánál vasárnap tartott "Nyitott Pince" program keretében. Az ingyenes pincelátogatás és borkóstolás mellett díjnyertes, minőségi és egyedülálló barikolt borokat is megvásárolhattak a látogatók a korszerű kíméletes technológiai elvek szerint épült új feldolgozó és érlelő pince felső részében kialakított borkóstoló terem mellett található vinotékában.
Szalma bábúk Tázláron - Képgaléria!
Tázlár

A hétvégi Soltvadkerti Szüreti Fesztiválra való utazásunk során Tázlárra beérve a település eljén - majd később kiderült, hogy a végén is - szépen "felöltöztetett" óriás szalma(bála) bábú köszönti a községbe érkezőket, illetve átutazókat. Úgy gondoljuk, hogy ilyen és ehhez hasonló látványosságok megmutatása "munkaköri kötelességünk", reméljük Önnek is tetszik!
Fergeteges Népünnepély Kerekegyházán - Képgaléria!
Kerekegyháza

A hagyományoknak megfelelően idén is megrendezésre került Kerekegyházán a Szüreti Fesztivál. A 3 napos rendezvény az idén 80 éves fennállást ünneplő kerekegyházi óvoda évfordulója alkalmából a Katona József Művelődési Házban megrendezésre kerülő fotó kiállítás ünnepélyes megnyitójával kezdődött.
Elkezdődött a Szüreti Fesztivál Soltvadkerten - Képgaléria!
Soltvadkert

A hétvégén ünnepélyes keretek között kezdetét vette a legnagyobb városi rendezvényeként számon tartott Szüreti Fesztivál, melyet első alkalommal 1993-ban, a várossá avatás alkalmából szervezték meg. A korábban 3 napos fesztivál mára 10 napossá bővült Soltvadkerten, szem előtt tartva azt, hogy minél szélesebb igényeket szolgáljon ki.
Baja: „a HAL nem koma, hanem LAKOMA?" - Képgaléria!
Baja

Ha Baja, akkor halászlé – sokaknak ez a fenséges étel jut eszébe Bács-Kiskun megye második legnagyobb városának neve hallatán. Az idén tizenkettedik alkalommal megrendezésre került Bajai Halászléfőző Népünnepély után újabb hagyományteremtő rendezvény vette kezdetét a hétvégén Észak-Bácska központjában Országos Hallakomák Versenye elnevezéssel.
Lovaskocsis szüreti felvonulás Izsák utcáin -képgaléria!
Izsák

A szüretet még mai is ünnepként tartjuk számon, hiszen egy egész évi munka eredményével néz szembe minden szőlőművelő. Színes, látványos forgatag jellemezte az idei szüreti felvonulást Izsák utcáin. Több lovas és lovas kocsi vett részt a színvonalas menetben. Sokan öltöztek népviseletbe, volt, aki betyárruhát öltött magára és karikás ostorral csattogtatva ünnepelte az eredményes betakarítást.
XV. Sárfehér kupa -képgaléria!
Izsák

Tizenötödik alkalommal hozhatta el a magyar bajnokság döntőjét Izsákra Modok József, Izsák város polgármestere. A Sárfehér Kupa, amely az Izsáki Sárfehér Napok rendezvénye, a versenyzőknek rangos küzdelmet, a sportág kedvelőinek, pedig színvonalas szórakozást jelentet. Minden adott volt: a népes versenyzői létszám, a sportág jeleseinek részvétele, a színvonalas vendéglátás, s nem utolsósorban a szép természeti környezet, melyben a fogathajtó pálya fekszik. A gyönyörű lovak, kocsik, a hajtók ügyessége lenyűgözött mindenkit.
Ünnep Izsákon- képgaléria!
Izsák

Kellemes kikapcsolódás, nagyszerű programok sokasága várta a hétvégén immár 24. alkalommal megrendezésre került Izsáki Sárfehér Napok programsorozat látogatóit. A nagyszámú érdeklődőknek és a meghívott vendégeknek a főtéri színpadon szombat délután mondta el ünnepi köszöntőjét a város polgármestere, Mondok József.
Kalocsai „piroska?" - képgaléria!

Kedélyes politikusi élcelődés a városházán, paprikalovagok avatása, „atomerős paksi pörkölt?" … és még tucatnyi kalocsai motívumra találhatott, aki a hétvégén ellátogatott a XVIII. Kalocsai Paprika Napokra.
Évről- évre ösztöndíjjal segítik a hátrányos helyzetű, tehetséges tanulókat -képgaléria!
Kiskunhalas

A kiskunhalasi Garbai Sándor Szakközépiskolában 2007. szeptember 19-én ünnepélyes keretek között átvehették a hátrányos helyzetű, tehetséges tanulók a számukra megítélt ösztöndíjakat. A támogatás mértéke ez évben 2 millió forint volt, amellyel 29 hátrányos helyzetű tanuló iskolai felzárkóztatását, tehetséggondozását, leszakadás megakadályozását van lehetőség segíteni - mondta el Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke.
Új épületbe költözhetett a kiskunhalasi Konduktív Pedagógiai Intézet -képgaléria!
Kiskunhalas

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Konduktív Pedagógiai Intézete és Szakszolgálata új épületének ünnepélyes átadására került sor 2007. szeptember 19-én, Kiskunhalason. Kató Ilona az intézmény igazgatónője megnyitóbeszédében felidézte és bemutatta tevékenységük főbb állomásait napjainkig.
Libák a színpadon és a bográcsban! -képgaléria!
Kiskunfélegyháza

Kilencedik alkalommal rendezték meg a hétvégén a Libafesztivált Kiskunfélegyházán. A szervezők egy vidám gágogástól hangos, ínycsiklandó ételektől illatos, programokban gazdag hétvégét szereztek a fesztivál látogatóinak.
Halasi napok – vidám fesztivál - képgaléria!
Kiskunhalas

A hétvégén (2007.szeptember 8-10) már-már szokásos menetben zajlott az immár 28. Nemzetközi Szüreti Karnevál Kiskunhalason, ahol a szervezők az idén is kitették a lelküket, hiszen csak a felvonulók ezren voltak.
XV. Főtéri sokadalom és Majsai Napok -képgaléria!
Kiskunmajsa

A megszokottnál borúsabb időjárás, de gazdag programkínálat fogadta mindazokat, akik kilátogattak az elmúlt hétvégén (2007.szeptember 7-9.) Kiskunmajsán XV. Főtéri sokadalomra. Hosszú éveken keresztül sikerült megúsznia a rendezvénysorozatnak az égi áldást, azonban szombat reggel eleredt az eső. A Főtéri színpadra a Széchenyi Gyöngyei Néptánccsoport igazán színvonalas bemutatóval érkezett.
Szüreti Felvonulás Kiskőrösön - képgaléria!
Kiskőrös

Szeptember 2-án vasárnap hágott a tetőfokára a kiskőrösi fesztivál, hiszen a délelőtt folyamán az igazán látványos és szakértő mazsorett csoportok bemutatóját kutyaszépségverseny követte, amit a több ezer fő által várt szüreti felvonulás tetőzött be. Az idén immár negyvenkét fogat vett részt a felvonulásban, amit s csikósruhába öltözött lányok és fiúk figyelő szeme őrzött.
A kiskőrösi kutyaiskola bemutatója képekben
Kiskőrös

Szeptember 2-án vasárnap hágott a tetőfokára a kiskőrösi fesztivál, hiszen a délelőtt folyamán az igazán látványos és szakértő mazsorett csoportok bemutatóját kutyaszépségverseny követte, amit a több ezer fő által várt szüreti felvonulás tetőzött be. Az idén immár negyvenkét fogat vett részt a felvonulásban, amit s csikósruhába öltözött lányok és fiúk figyelő szeme őrzött.
Mazsorettbemutató zajlott Kiskőrösön - képgaléria!
Kiskőrös

Szeptember 2-án vasárnap hágott a tetőfokára a kiskőrösi fesztivál, hiszen a délelőtt folyamán az igazán látványos és szakértő mazsorett csoportok bemutatóját kutyaszépségverseny követte, amit a több ezer fő által várt szüreti felvonulás tetőzött be. Az idén immár negyvenkét fogat vett részt a felvonulásban, amit s csikósruhába öltözött lányok és fiúk figyelő szeme őrzött.
V. Szüret Szépe szépségverseny Kiskőrösön - képgaléria!
Kiskőrös

A kiskőrösi fesztivál második napján a nagyközönség a motorosok felvonulása és különböző folklórműsorok mellett a helyi italokból kóstolhatott Kiskőrös főterén, amit az estébe nyúló V. Szüret Szépe szépségválasztás követett.
Kiskőrösi Borutca a XV. Kiskőrösi Napokon - képgaléria!

A kiskőrösi fesztivál második napján a nagyközönség a motorosok felvonulása és különböző folklórműsorok mellett a helyi italokból kóstolhatott Kiskőrös főterén, amit az estébe nyúló V. Szüret Szépe szépségválasztás követett.
Felvonultak a motorosok a XV. Kiskőrösi-napokon - képgaléria!
Kiskőrös

A kiskőrösi fesztivál második napján a nagyközönség a motorosok felvonulása és különböző folklórműsorok mellett a helyi italokból kóstolhatott Kiskőrös főterén, amit az estébe nyúló V. Szüret Szépe szépségválasztás követett.
Borkonferencia a XV. Kiskőrösi Napok keretében - képgaléria!

Szeptember 1-én szombaton az előző este borgőzös hangulatát gyorsan kiheverve többek között az Önkormányzati és Területfejlesztési minisztérium szakállamtitkára tartott tájékoztatót a kiskőrösi Szarvas Hotel konferenciatermében a kistérség termelőinek és polgármesterinek a főként a mezőgazdaságban dolgozókat és vele kapcsolatban álló hivatalokat érintő pályázati lehetőségekről. Az előadás sikerét jól mutatta, hogy az államtitkár előadását több órás nyílt beszélgetés követte, ahol a hallgatóság tette fel a legkülönbözőbb kérdéseit.
A kiskőrösi Napok első napján köszöntötték a delegációkat és a támogatókat - képgaléria!

Az első este a külföldi delegációknak és a támogatóknak tartott állófogadással, illetve a város főterén tartott Nagy Feró koncerttel zárult.
A XV. Kiskőrösi napok megynitója képekben

Augusztus 31-én, péntek délután ünnepélyes keretek között nyílt meg a XV. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok rendezvénysorozat. A megnyitóm megjelent külföldi delegációkat Domonyi László polgármester anyanyelvükön köszöntötte, majd felkérte Bányai Gábort a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnökét, hogy nyissa meg a fesztivált.
Veránka sziget -képgaléria!
Érsekcsanád

A gemenci tájegység egyik legszebb része a Veránka-sziget. A terület észak-keleti csücskében közvetlenül a Duna partján épült a veránkai üdülő. Innen rövid és hosszú sétahajózások indulnak a Dunán.
Az első „a?" típusú tanuszodát Bácsalmáson adták át - képgaléria!
Bácsalmás

A „Tanuszodát minden kistérségbe?" – kormánydöntés következtében 2006 szeptemberében hosszas közbeszerzési pályáztatás után megtörtént az első kapavágás a bácsalmási tanuszoda beruházás kivitelezése érdekében – mondta el az átadó ünnepségen tartott beszédében a megjelenteknek Zalántai Endre polgármester.
Aratófesztivál Kerekegyházán
Kerekegyháza

Jó vágású csikós–„legények?", lovas–hintók, fogatok, MTZ traktorok egész arzenálja, kombájnok és a tűzoltóság ma is használatos járművei mellett egy kedves kis javakorabeli FIAT traktor és egy ló vontatta „tűzoltó készülék?" is felvonult vasárnap este a kerekegyházi aratófesztivál alkalmából. Az újkenyér szentelést követően aratóbállal végezték az ünnepet Kerekegyházán.
A Fodor Cukrászat üzletei - Kiskunfélegyháza Dr Holló Lajos utca:
Kiskunfélegyháza

A Petőfi lakótelep közepén található kis cukrászdánk a kellemes belsőtere által egy kis „ékszerdoboz a betonrengetegben?", ahol jó parkolási lehetőségnek köszönhetően nem csak a környéken lakó, és dolgozó édességre vágyók válogathatnak kínálatunkból!
A Fodor Cukrászat üzletei - Kiskunfélegyháza Zrínyi utca:
Kiskunfélegyháza

Ha a kecskeméti főtéri cukrászdánk a „kecskeméti főtér cukrászdája?", akkor Kiskunfélegyháza legismertebb sétáló utcáján található cukrászdánk méltán jogosult a „kiskunfélegyházi főtér cukrászdája?" elnevezésre.
A Fodor Cukrászat üzletei - Március 15. utca :
Kecskemét

Fodor Cukrászat üzeme – központja!?" Az alig tíz éve a család önerejéből épített üzem egyszerre alkalmas a különböző rendezvényeket szervezőknek a nyugodt tárgyalásokra, hogy a legmegfelelőbb repertoárt állíthassuk össze, alkalmas a szállítójárművek fogadására.
A Fodor Cukrászat üzletei Széchenyi tér :
Kecskemét

A Malom center bevásárló központ közelében az északi térfalon található a cukrászda. Az üzlet kedves belső elrendezése ugyanúgy alkalmas a bizalmas együttlétek során elfogyasztott édességek helyszínének, mint akár a kisgyermekes családok cukrászdalátogatásának.
A Fodor Cukrászat üzletei - Szabadság tér:
Kecskemét

„A kecskeméti főtér cukrászdája.?" A nyolcvanas évek végétől a Fodor Cukrászatnak a városban betöltött vezető cukrászati szerepe ebben az épületben jelenik meg. A vendégek zömét a főtéren korzózó városiak teszik ki.
A Fodor Cukrászat üzletei - Nagykőrösi utca:
Kecskemét

Kecskemét belvárosában polgári házakkal körülvett egyik legrégebbi utcájában található az „ ősi?" Fodor cukrászda, a megnyitása a cukrászat megalapítójához köthető. Ki gondolná ma a rohanó hi-tech világunkban.

























