tovább a galériákhoz »
 
 
 
 
 
 
 
 

Rendőrségi elismerések a megyei polgárőr napon

Június 9-én, Kecelen rendezték meg a XII. Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Napot. Az ünnep alkalmából Dávid Károly rendőr dandártábornok, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője is köszöntötte a polgárőröket, és méltatta munkájukat.
 

Dávid Károly hangsúlyozta, hogy a közterület rendjének fenntartásában kiemelkedő a megyei polgárőrség szerepe. A főkapitányság helyi szervei 102 polgárőr szervezettel működnek együtt, és az elmúlt évben háromszor annyi polgárőr teljesített rendőreinkkel közös szolgálatot, mint egy évvel korábban.

A rendezvényen a főkapitány az alábbiakat részesítette elismerésben:

Szabó Mihály

a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.

Lakiteleken, 1990-ben alakította meg Bács-Kis­kun megye első polgárőr egyesületét.

1991 óta -kis megszakítással-, a megyei szövetség elnöke.

Király János

Önvédelmi Egyesület elnöke, Nagybaracska,

Somoskövi Csaba

Tataházi Polgárőr Közhasznú Egyesület elnöke,

Herczeg Tibor László

Keceli Polgárőr Egyesület tagja,

H e l l e b r a n t János Apostag Közrendvédelmi Egyesület tagja.

www.kis-kusnag.hu