tovább a galériákhoz »
 
 
 
 
 
 
 
 

Magyar-kínai üzleti fórum Budapesten

Budapest, 2012. április 12., csütörtök (MTI) - A magyar és a kínai kis- és középvállalkozások közötti együttműködés erősítését, a lehetőségek jobb kihasználását szorgalmazták a résztvevők a kínai tartományok és a magyar megyék bemutatkozására, a kapcsolat mélyítésére szervezett üzleti fórumon csütörtökön, Budapesten.
 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), valamint a Kínai Nemzetközi Kereskedelmi Fejlesztési Tanács (CCPIT) közös rendezvényén Vang Hung-liang (Wang Hongliang), a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa hangsúlyozta: a két ország közötti együttműködés stabilan fejlődött, bővültek a gazdasági kapcsolatok az elmúlt években.

A kereskedelmi tanácsos elmondta: tavaly a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat adataik szerint 6,2 százalékkal nőtt, 6 milliárd dollárt tett ki. A kedvezőtlen világgazdasági körülmények befolyásolják a lehetőségeket is, az idén január-februárban 16 százalékos csökkenést tapasztaltak a két ország kereskedelmében. A javuláshoz szükség van a vállalkozások aktív részvételére, a kereskedelmi kapcsolatok mellett a beruházások bővítésére is - tette hozzá a kereskedelmi tanácsos.

A kínai beruházások jelentős része Magyarország keleti részére koncentrálódik - mutatott rá a kereskedelmi tanácsos, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar kormány támogatja az elmaradott térségekben a beruházásokat.

A kínai Fucsien (Fujian), Hainan, Kanton, Tyilin (Jilin) tartomány, valamint Tyáing (Jiaxing) város adottságainak ismertetése mellett a CCPIT-vezetők hangsúlyozták: támogatják a két ország kis- és középvállalkozásainak együttműködését. Arra bíztatták a magyar partnereket, hogy vegyenek részt látogatóként illetve kiállítóként a tartományi vásárokon, ahol mód van az üzleti lehetőségek alaposabb megismerésére.

Rausch Sándor, a Bács-Kiskun megyei közgyűlés elnök-helyettese arra hívta fel a figyelmet, hogy kiváló mezőgazdasági és természeti adottságokkal rendelkeznek, Kecskeméten van a Mercedes gyár, amely jelentős fejlődéssel van a környezetére.

Sarkadi Eszter, a Harkány Turisztikai Egyesület titkára a fürdőváros gyógyturizmusát mutatta be.

Teschmayer Gábor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kormányhivatal főigazgatója elmondta: a megye jó minőségű termőfölddel rendelkezik, jellemző térségükben a gyümölcstermesztés, az állattartás, illetve az élelmiszer-feldolgozó üzemekben magas minőségű termékeket állítanak elő.

Jü Ping (Yu Ping) a CCPIT elnök-helyettese zárszavában kiemelte: tanulmányozni fogják az elhangzottakat, és továbbítják az információkat a vállalkozásoknak. Delegációjuk Kína öt tartományát képviseli, ahol a vállalkozások további beruházásokban gondolkodnak külföldön, köztük Magyarországon is.

A VOSZ tájékoztatása szerint a kínai üzleti delegáció április 11-12-én tartózkodott Budapesten Jü Ping (Yu Ping), a CCPIT elnök-helyettes vezetésével. A delegáció tagjai a CCPIT központi és tartományi vezetői, valamint vállalkozók. Április 13-án a delegáció tagjai felkeresik partnereiket Bács-Kiskun, Veszprém és Fejér megyében.

A VOSZ 2010 óta aktív szerepet vállal a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok kialakításában. A VOSZ és a CCPIT között létrejött együttműködés keretében 2012 elején megalakították a Kínai-Magyar Üzleti Tanács magyar, illetve kínai tagozatát.