Tehetséges tanulókat támogattak
Huszonhat fiatal céljainak megvalósulását támogatta idén a a Bács-Kiskun Megye Közoktatásáért Közalapítvány, amely hatodik alkalommal írta ki pályázatát a tehetséges, de hátrányos helyzetű tanulók egyszeri anyagi támogatására.
A nyertes pályázókkal Kecskeméten, a megyeházán tartott ünnepségen kötötték meg az ösztöndíj-szerződést.
Idén 54 tanuló adta be a pályázatát, akik közül huszonhatan kaptak támogatást. A nyertes pályázók - 9 általános iskolás és 17 középiskolás - ezúttal minimum 80 ezer és maximum 110 ezer forint támogatásban részesültek.
Program kereső
Hírek
- felhÍvÁs - város napján tartandó gálaműsor
- Ősztől két osztályban küzdenek a kecskeméti rögbisek
- a knkse vasárnap mohácson méretteti meg magát
- iii. bajai Újbor fesztivál
- halasi és megyei sikerek a nyitó napon
- fiat díjugrató magyar bajnokság
- harcban állnak a pennyvel
- betelt a pohár, kikapcsolták a villanyt a gyárban
- elmarad a vénasszonyok nyara?
- szanyi tibor kecskeméten
- szeptemberben ismét különnyeremények a lottózókban!
- pálfyné kiállítása a kecskeméti művész kávézóban
- svédország-magyarország 2-0 az eb-selejtező nyitányán
- több mint 1,4 millió szelvényt gyűjtött a fidesz-kdnp
- tizenhét csöppség örülhetett a gumitégláknak










