Némiképp javulhat a gazdasági helyzet a megyében
„Annyiban más ez a rendezvény, hogy eddig döntően Kecskeméten, vagy környékén tartottuk, most első alkalommal jöttünk el, viszonylag messze a megyeszékhelytől.
Ez nagy öröm számomra, egyrészt azért, mert a kamara megyei hatáskörrel tevékenykedik, másrészt pedig ez köszönhető Péjó Zoltánnak, a kamara új kalocsai irodavezetőjének, akinek az aktivitását mutatja, hogy megtört a jég ilyen szempontból.”
A Kamara megyei elnöke az Évnyitó főbb témáiról is beszélt: „Próbáljuk értékelni egy picit a jelen gazdasági helyzetet, és információt vagy kapaszkodót adni a jelenlévő vállalkozóknak, cégvezetőknek, hogy mi várható ebben az évben a gazdaság területén. Nagyon bízunk benne optimistán, hogy némiképpen javulni fog a gazdasági helyzet ebben az évben, külön kell választani ennek a megfontolását, valószínű, hogy az ország szempontjából, vagy a költségvetés szempontjából ez nem lesz könnyebb év, sőt, talán nehezebb.
A vállalkozásoknál viszont arra számítanak az elemzők, hogy az év közepétől már várható egyfajta fogyasztásemelkedés. Az év közepéig még a munkanélküliség további romlását jósolják, a banki hitelezés nem várható, hogy gyökeresen megváltozik, tehát nem lenne, ami a fogyasztást érezhetően javítaná, viszont a második félévtől talán ez a helyzet már megfordul.”
Gaál József a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a 2010-es év fő célkitűzéseiről elmondta: „Szeretnénk ebben a folyamatban részt venni és támogatni, segíteni a vállalkozásokat. Erre több eszközünk van, az egyik a tanácsadói háttér, ami a kamarai szakemberek tudásán és tapasztalatán alapszik, a különböző pénzforrások megszerzésében tudjuk ajánlani az Széchenyi Hitelkártya lehetőségeit immár 25 millió keretösszegig. Jelentős számban tervezünk üzletember találkozókat ebben az évben, ahova külföldi partnereket is szeretnénk hívni Svédországból, illetve Olaszországból. Illetve megemlíteném a Hírös Beszállítói Klasztert, ami a kamara kezdeményezésére jött létre. A klaszter célkitűzése, hogy javítsa azoknak a cégeknek a pozícióját, akik beszállítók valamilyen nagy multi vállalkozásnál, illetve segítsünk a beszállítóvá való válás fölkészítésében, illetve létrehozzuk, vagy megerősítsük azokat a kapcsolatokat, amik egy multi cégnek a beszállítási tevékenységet jelentik.”
A programon Bányai Gábor, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke és Török Gusztáv Andor, Kalocsa polgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel. „Ami pozitív és látszik, az az, hogy a világgazdasági konjunktúra megmozdult. Látszik, hogy az exportra termelő cégeknek a kereslete növekszik, és az exportra termelő jobbára külföldi tulajdonú, nagyobb létszámot foglalkoztató vállalkozásoknál pozitívak a várakozások. Mivel azonban a belső fogyasztás tovább csökken ebben az évben is, legalább is semmiképpen sem nő. A hazai piacra termelő, jobbára magyar tulajdonban lévő kis és középvállalkozások továbbra is nagyon nehéz évre kell, hogy számítsanak.” – tájékoztatott az elnök, aki emellett elmondta: „Azt látom, hogy a vállalkozások megtanulták az elmúlt évek keserű tapasztalataiból azt, hogy komolyan kell venni a kamarát. Komolyan kell venni az együttműködést, egyre erősebb ez a fajta igény, és úgy látom, ez egyre jobb irányba megy. Bárhol elmegy az ember egy fejlett országba, azt tapasztalja, hogy a gazdaság érdekképviseletei, a kamarák, a gazdasági önkormányzatok népszerűek, és a vállalkozók által megbecsültek, hiszen ezek azok az intézmények, akik a szakképzést, kereskedelemfejlesztést, általában az oktatás gazdaság irányába való terelését, a kisvállalkozások hitelhez juttatását, és még sok minden mást elősegítenek. Azt hiszem, hogy az elmúlt húsz év bebizonyította, hogy Magyarországon is kellenek ilyen erős intézmények, mert egyébként nem jutunk egyről a kettőre.”
Az Évnyitón Kovács Árpád, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi tanára, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke beszélt a 2010-es év költségvetési dilemmáiról, majd Polyák Valéria operaénekes és Ha Neul-Bit dél-koreai zongoraművész előadása szórakoztatta az egybegyűlteket. A rendezvényt fogadás és borkóstoló zárta, a Csajda Csára és a Frittmann testvérek jóvoltából.
-r-
kalohírek.hu
Program kereső
Hírek
- teraszfelújítás a platán otthonban
- Újabb milliók környezetvédelmi célokra
- támogatás az olimpiára készülő sportolóknak és a sportrendezvények szervezőinek
- iii. bajai Újbor fesztivál
- halasi és megyei sikerek a nyitó napon
- fiat díjugrató magyar bajnokság
- kevés a bodza, de jó az ára
- bandazajtól hangos a tér
- megtalálták kuritár zoltánt!
- a valóságot kell felépíteni
- tartja magát a hiánycélhoz a kormány
- október 4.










